Prológus

"Meg kell tanulnod nem sietni, bejárni az egész sztorit. Nemcsak a végére bekukkantani hanem ténylegesen végig utazni!"

Emlékszem,mindig amikor régebben könyvet olvastam az első dolog az volt,hogy elolvastam az utolsó oldalakat. Én magam sem tudom miért. Talán csak unalmasnak találtam a hosszas utazást amit bejártak a karakterek. Pedig most már teljesen máshogy vélekedek róla. És mindez csak egy sztori miatt, ami nem is történt meg igazán...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

AM I DEAD?

 Hangos kocsik zaja ütötte meg a fülemet. Túl hangos. Nem bírtam normálisan lélegezni, fejem csak zsongott a sok gondolattól. Egy csöppet elveszett voltam...sőt, nagyon is elvesztettem az irányt. Természetesen nem arról beszéltem,hogy részeg voltam vagy valami, egyszerűen csak lehetetlen volt az egész. Nem emlékeztem, én, Katherine Bex eltévedt, holott neki tökéletesen kéne tájékozódnia. Elvégre, idegenvezetőnek készülök, s ez a munka azzal jár,hogy tudd mi merre van...gondolom. Igazából én már semmit nem hittem el. Mi van ha nem is Katherine a nevem? Hah. Aszem' ebből még baj lesz. 

- Elnézést! Helló! - Kalimpáltam egy járókelő elé, de sajnos ő még csak nem is látott, nemhogy hallott volna.

 Kifújtam a bent maradt levegőt, majd mérgelődve beleütöttem egy villanypóznába. Legalábbis akartam. Hitetlenkedve ráztam meg a fejem és érintettem meg hideg kezemmel a tárgyat. De nem éreztem semmit.

- A francba! - szitkozódtam majd szemeimet megdörzsöltem. 

Oké...vegyük sorjába. Úgy tűnik meghaltam. Hideg a kezem, amit már most utálok. Egy hülye villanypózna is kifog rajtam és az emberek szó szerint átnéznek rajtam.

- Várj...meghaltam? - Kétségtelenül érdekes fejet vághattam. - meghaltam...

- Még nem - egy éles, mégis ismerős hang szelte át a levegőt, én pedig megfagytam. Nos, nem azért, mert olyan hideg lett volna, hanem a személy észrevett, és pontosan nekem célozta a válaszát. Ami azt jelentette, nem vagyok láthatatlan. Viszont nem tudom ki ez a srác. És, hogy miért lát. Lehet, hogy egy angyal. Bár akkor nem lenne ennyire rémisztő külseje.

 A fiú arca beesett volt így egy arcának egy sötétebb kontúrt adott. Sötét, göndör barna haja röviden meredezett az ég felé. Teljesen feketében volt, s szikrázó zöld szemei egyenesen az enyémekbe mélyedtek.
- Nem, valóban nem vagyok angyal. De vissza kell jönnöd hozzám. Azonnal!
A fekete figura rendíthetetlenül indult meg felém, mire félelmemben hátrálni kezdtem. Lassan feketévé váló szemei szüntelenül engem bámultak. Néhány másodpercre megállt. Egyenesen rám bámult. Én pedig betegnek éreztem magam.
- Félsz tőlem. Pedig nem kéne - suttogta a végét, és nagyobb erővel lódult előre.
Amint erős markai keresztbe zártak egy észveszejtő sikoly hagyta el a számat. Ha eddig nem voltam hallott....most már biztos az leszek.

Szóval, ez lett volna a prológus, tudom rövid, de én erre nem terveztem többet. Azért remélem hagytok magatok után valamit, és ha nagyon megtetszett fel is iratkoztok! Bye!